The Train Modeller's blog  
mail
levél trainmodellernek

Megint KM

Ezt is

megosztanám, most olvastam, minden pro vagy kontra nélkül:

http://totalcar.hu/kozosseg/rsvptc/2010/06/21/miert_olyan_unalmas_a_kozlekedesi_muzeum/

trainmodeller|2010. június 21., hétfő

Erősítés

A múlt

héten a szabi alatt egyesek szerint elpazaroltam az időmet, nem a kertivasút épült fel, hanem egy autó...ellenben a vasutat sem hanyagoltuk. Elsőként egy új beszerzés érkezett, a kihagyhatatlan red caboose, az F unit mögé.

Sokat nézegettem az e-bayt, milyen olcsó kocsit lőhetnék, persze a caboose volt a fő cél, de 100-190€ között mozogtak így beleestek az "elérhetetlen" kategóriába.

Míg végül ráakadtam egy aukcióra, amely 1€-ról indult minimál ár nélkül, és az eladó szállított mindenhová. A lejárat napján 45€-n állt, rátettem egy gyenge 50-est, hátha. És végül 48-ért a miénk lett! Annyira reménytelennek tűnt látva a jóval drágább aukciókat, hogy aznap rá sem néztem, mondván úgysem jön össze...és szerencsénk volt. Újszerű darab, még egy ujjlenyomat sem volt rajta, bár most kapja a gyerekektől rendesen az ívet, de hát vasból van, nem adja könnyen magát :)

Aztán, az erősítő elméleti számításai és a gyakorlati mérései közt volt némi eltérés. Jvnd ezt pillanatok alatt felismerte, és korrigállta a hibát, pár alkatrészt nagyobbra cserélt, és lőn, működik! A műterhelés 3A-t mutatott, de a gyakorlati próba sem váratott sokat magára:

Mondjuk ez nem mérés volt, itt már az üzem, de ettől még szegény megboldogult méréstechnika tanárom nyilván akkora egyest firkált volna be látván mit művelek, hogy kilógott volna a papírról :) A trafó táplálja a Mobile-t, a mobile kimenete nem terhelt, csak az erősítőre megy. Az erősítő betápja is a 60VA-s táp, kimenete a sínre értelem szerűen. DCC vagy MM-Motorola, tökmindegy. A rövidzárat is érzékeli, egyszerűen nagyszerű! Hűtés mondjuk kell neki.

Nem apróztam el, mind az öt mozdony felkerült, ami bekapcsolható volt azt be is kapcsoltam. Itt derültek ki a további okosságok... A Mobile 1.9A-es terhelését ezzel letudtuk, a kinti pályán elképzelhetőnek tartom, hogy kétfelé fogok táplálni, lesz olyan nyíltvonali szakasz, amelyet a mobile fog meghajtani egyedül, és a többire még egy erősítővel táplálok majd be. A teszt-körpálya négy 2m-es egyenesből és négy ívből állt, egy betáplálási ponttal. Az előző mérések alapján, ha mind az öt mozdony megy, hangot ad, világít az bőven 2A feletti terhelést ad ki. Az egy betáp pont édeskevés: ahol egy kicsit lazább volt az illesztés, ott a papucs szó szerint világított! Az egész pálya zizegett egy-egy combosabb gyorsításkor. Az illesztő papucsok és a sok betáplálási pont a minimum, ha nem akarunk rövid idő alatt fáklyát csinálni a sínből - pályából... Nameg, a betáp vezeték vastagsága sem mindegy, a sodrott réz, 1,5-es legalább, csakis.

trainmodeller|2010. június 21., hétfő
még nincsenek kommentek


Nyitnikék

A hír

igaz, újranyitnak. Hogy mikor, miként, az még kérdéses. A részletekről a Kötött Pálya számol be, érdemes átfutni. Igazából kellene egy VEKE a MÁV fejére is, szerintem, hogy előre is jussunk.

trainmodeller|2010. június 18., péntek
5 komment


Börze

Rég volt

már szó a kerti vasút építéséről! Most sem lesz tehát. Inkább egy próbálkozás: új gazdát keresek két mozdonyomnak, lássuk a portékát:

Märklin 1 BR 80, az 55032 kezdő szett mozdonya. Aranyos kis gőzmozdony, hibátlan állapotban, papírjaival, de mivel szettből jött, saját doboza nincs (kis fa láda van hozzá). Bővítésre alkalmas ugyan, a terv egy ESU Loksound és egy Seuthe füstölő volt, ami be is teljesül ha nem szeretné senki megvásárolni. Ha mégis, akkor a távlati cél egy BR78 beszerzése, hosszú távon nem maradhatunk gőzmozdony nélkül.

Märklin V36 207. A műszer. Precíz kidolgozású modell, keveset futott, digitális kupplungokkal. Éppen ez a veszte, mivel az ESU nem szereti a kupplungot, így nem tudom hangosítani úgy, hogy mindkét funkció megmaradjon. Egyelőre tehát gyári állapotában, dobozában, papírjaival várja új gazdáját. Érdeklődni mindkét modellről itt a blogon vagy a mailcímemen (<--- oldalt) lehet. Alku, csere értelmes 1-es méretű dologra, természetesen lehetséges, sőt, alkudni kötelező.

trainmodeller|2010. június 11., péntek
4 komment


Lapszemle

Amikor

legutóbb az Árkádban jártam sajtóbeszerző körütamon, a tervezettől jóval több pénzt sikerült otthagynom. Köszönhető ez annak, hogy egy rég nem vett lap aktuális számát megvettem, valamint beszereztem a már rég standokon levő IH Extrát. Következzen egy kis áttekintés.

Indóház Extra: Helyi Motoros

Szécsey Istvánban nem csalódhatunk. Alapos, tárgyilagos áttekintés a mellékvonalak mindeneséről, megmentőjéről, motorjáról. Alapvetően egy könyvet meg lehetne tölteni adatokkal, képekkel, történetekkel erről a járműfajtáról, hiszen majd hatvan évig pályán voltak, az elsők már a húszas évek végén működtek, az utolsók a nyolcvanas években még húzták az igát. Címlapfotónk szereplője, a már sokszor említett szentendrei motorkocsi, melyet Szentesen építettek újjá, jobb választás nem is lehetett volna egy skanzenvasútra. Pályájuk változatos volt, és örömteli, hogy több példányuk még ma is koptatja a vaspályát, remélem még sokáig láthatjuk a guruló zöld dobozokat!

Modell Eisenbahner 2010. június

MEB 2010 06

Vagy túl sokat forgattam vagy tényleg egyre többet és többet zsúfolnak bele ebbe az újságba, nem tudom, hol kezdjem. Mondjuk a címlapnál: VT (verbrennungstriebwagen - a német az egyetlen alkalmas nyelv a föld leigázására) műhely Kassel. Kassel nagy vasutas múltú város, talán nem véletlen, hogy a legnagyobb motorkocsikat javító műhely is ott épült fel. Az ott javított kocsik, köszönhetően a DB és a magán társaságok változatos állományának, igen sokfélék. Egy látszik a képeken: a precizitás, a tisztaság. Bestokizott alkatrészek (akár komplett power packok), szép járművek, profi szerszámok...hát, írigylésre méltó. Az első oldalak egyikén a vasút "újjászületése" az izlandi vulkánnak köszönhetően, fotókon a repülő helyett vonatot választó emberek tömkelege az állomásokon. Ha csak pár százalék akit sikerült megnyerniük az ICE-k állandó vendégének, már nyereség...a kisszínesek között megemlékeznek a Széchenyi-Taurusunkról is, valamit arról, hogy a következő "neves" mozdony Liszt Ferenc lesz. A német vasúton évről-évre rendeznek plandampf-okat, azaz amikor menetrend szerinti vonatok gőzmozdonnyal közlekednek, idén április 2 és 6-a között egy jóval nagyobb fesztivált hoztak össze, 20 mozdonnyal. 5 napon át pöfögtek fel és alá a befűtött gépek, 70 muzeális kocsit húzva! Több oldalas beszámoló, gyönyörű fotókkal. Egy öt kilométer hosszú mellékvonalról (mi a pontosabb fordítása a kleinbahnnak ebben a környezetben könyörgöm) is megemlékeznek, melyen 80 éve van forgalom - öt kilométer, villamosított, és még megy. Külföldi beszámoló Izrael vasútjáról. Kevés fotóval, ott nem életbiztosítás fotózni manapság. Modellezés témakörök: elhagyott katonai betonbunker létesítése a terepasztalon - nem csak nálunk vannak a vasút mellett ilyen létesítmények. Rakományok - talán kapcsolódva a Modellbahn Schule-hoz, állatszállítmány, gyümölcsrakodás, szalmabálák szállítása. Jörg Chocholaty is tartálykocsit épített át, de persze nem olyan alacsony színvonalon, mint én: az alap szintén a PIKO 4 tengelyes tartálykocsija volt, melynek eredetijét 1941-től kezdve nagy mennyiségben gyártotta több üzem is, nem csak Németország szerte. A kocsira a KUSWA nevű műhely réz kiegészítőjeit rakta fel a kocsira majd az egész kapott egy patinálást. A KUSWA szettben lépcsők, hágcsók, komphorgok találhatóak, lapra szerelve, több alkatrész forrasztást kíván. A Faller Car systemről újabb cikk született, most a járműveket vesézik ki. Bemutatják, hogyan lehet "mezei" Busch, Herpa modellekből működő járművet építeni, valamint, hogyan építsünk be LEDeket a világításhoz (SMD technológiás LEDek, tehát nem olyan egyszerű az). Tesztek: Märklin FT43, Tillig TT 218, Piko Silberlinge vezérlő (Kalsruher kopf), és az ESU Navi kézivezérlője, amely ugyanaz, mint a Bachmann vezérlője így képről, nem mélyedtem bele, de a tudás is egyezhet. Ami jó: multiprotokoll és 3A-t tud, valamint infravörös, vezeték nélküli. Viszont: €300 van az árcetlin. Talán E-bayen lesz olcsóbban, ha valakinek lesz itthon, szívesen megnézném. Modellek: Liliput 05 003 Cabforward áramvonalas burkolatú gőzös. Egy példányban készült, kísérleti mozdony volt, talán jobb is ez így. Aztán egy H0 DB mozdony, az E410 LS-Models által készített gépe kerül górcső alá. A belga cégről már régebbi számokban olvastam, de most néztem meg jobban a cikk hatására a termékeiket, valami gyönyörű részletes modelleket gyártanak, H0 és N méretben, a fő paletta az SNCB, SNCF, CFF-SBB vasút. Minderről képekben a honlapjukon. A Goldene Gleis szavazás lezárult, végeredményét közlik röviden. A kerti méretben a PIKO tarolt, nem véletlenül, amíg elfogadható modelleket H0 áron adnak, ez így is marad. A Sinisheim-i kiállítás idéntől Karlsruhe-ben kerül megrendezésre, két oldalas beszámoló erről is (nem a Spur 1 treffen). Terepasztal bemutató: Odenwald-i kiállítás, három asztallal.  Újdonságok: magyar vonatkozású sajnos nem akad, elég kicsi most a kínálat. Brekina klasszikusai: Mini, Opel Rekord P II kupé. Busch H0 Bogár, E osztály, Kramer traktor.

Modellbahn Schule 22. szám

Modellbahn Schule

Ezt az újságot, a ModellEisenbahner mellékágát, ritkán veszem meg, köszönhetően 3980Ft-os árának. De a mostani szám, szerintem, minden fillérjét megérte. A vidéki élet köré csoportosulnak az írások főként. Találunk írást a vidéki termelőszövetkezetek modellezéséről, az állatartásról és ennek terepasztalon modellezéséről, szállításukról. De éppúgy a gyümölcsökről, földművelésről. Mind a fotók mind az írások színvonalasak. Ne finomkodjunk: az állam leesett tőlük. Részletes leírások, hogyan modellezzünk szántást, a rakományokat hogyan készítsük el, tervek és jellemző rajzok egy-egy gazdaságról, milyen elrendezésben vannak az épületek, melyikben mi van, és nem csak a modell hanem a valóság része is leírva. Elmaradhatatlanok a gépek: külön cikk született az egykor és most használt gépekről, az első nagy traktoroktól a Dutrán át a legújabb John Deere gépig. A cikk külön listát közöl a gyártókról, melyik traktor melyik cég kínálatában érhető el. De van más is. Egy nagyon jó írás, részletes rajzokkal a felsővezetékekről. Kitérnek arra, hogyan építsük meg, milyen technikát használjunk, de arra is, mi micsoda, hová való. Az egyszerű kitérő megvalósításától a három vágány felett kihúzott pókhálóig. Magyarázat arra, mely oszlopnak mi a funkciója és miért pont ott van, ahol. Egy érdekes cikk, hogyan csináljunk normál vágányunkból három sínes pályát, Märklin rendszerre. Több megoldást is bemutatnak, a vágány közepébe szegelt tüskéken át a réz-szalagig, mely külön erre a célra kapható. Ha a gyári sínrendszer nem felel meg vagy nem kapható megfelelő kitérő, házilag megvalósítható ez. A német gőzmozdonyok számozása nem mindig egyértelmű, mit miért, nos, egy három oldalas cikk megpróbálja fellebenteni a fátylat a német-számrendszerről. Azért megmondom őszintén, hogy a sok szöveg mellett a két összefoglaló tálázat a legbeszédesebb :) És, ebben a számban olvastam a Timesaver-modul cikket. A cikkíró egy saját kis timesaver építésén keresztül vezeti az olvasót a játékban, sőt, bemutatnak egy programot is, melybe felvisszük a timesaverre felrakott kocsijainkat és véletlenszerűen generál "feladatot" azaz a kezdeti elrendezésből a megvalósítandó célokat. Mondjuk ez már durva kicsit, de érdekes, hogy van ilyen is. Apropó, durva. A Preiser nem ismer határokat, láthattuk már párszor, itt most főként az ő segítségükkel temetéseket rendezhetünk, temetők és temetések modelleit mutatják be igen részletesen egy cikkben. Egy kissebb írás pedig a Preiser túszejtő, rabló, terrorista figuráit mutatja be. Na, ez a durva. Építsünk bankrabló-modult, túszejtéssel. Nem probléma már! Szóval, a vezérvonal vidéki élet mellett sok más is belefért, és mégegyszer, a kép és ismeretanyag láttán állítom, hogy megérte minden fillérét ez a szám. Elsajátítható, megvalósítható dolgokat mutatnak be, sajnos, nálunk még nem nagyon van hasonló kiadvány sem, amely ekkora teret szentelne ilyesminek. Talán a következő számra is beruházok, azért előtte átnézem a boltban.

trainmodeller|2010. június 7., hétfő
még nincsenek kommentek


Segíts Te is!

Árvíz van,

ez folyik mindenhonnan ha élhetek a lehetőséggel. A magam eszközeivel kerestem segítséget és találtam is, ha teheted segíts Te is, részletek itt:

http://autozz.blog.hu/2010/06/04/most_van_szukseg_a_segitsegetekre

(Az egyesület elnökét többen ismerjük, mivel vasútmodellező Ő is.)

trainmodeller|2010. június 4., péntek

Timesaver

Sokan

szeretnének modellezni, de panaszkodnak, hogy nincs helyük, és a dioráma nem köti le őket. Egy készülő lapszemléhez kapcsolódóan dobok fel egy ötletet: a "timesaver" terepasztalt. Nem dioráma, nem terepasztal, a kettő közt elhelyezkedő dologról van szó. A timesaver név általánosságban idő múlatására kitalált játékot jelöl.

Timesaver - PWMRC

Vezérléssel ellátott timesaver, amerikából, forrás: PWMRC

A dolog kitalálójának John Allent tekintik, aki először épített ilyen asztalt. A lényege a játék! Három vagy négy vágányunk van, rajta egy mozdonyunk és pár vagon. A vágányok összekötve váltókkal, a feladatunk, hogy állítsunk össze a meglevő kocsikból tehervonatokat, a lehető legkevesebb tolatási mozgással és akasztással, esetleg bizonyos szabályok betartásával. Az első lépésben a meglevő teherkocsik listája alapján elkészül 4-5 tehervonat mint végcél, majd a kocsikat véletlenszerű elosztásban kell feltenni a pályára, és indulhat a játék. Kicsit részletesebben olvashatunk a lehetséges variációkról a Wikipedián.

Timesaver - Spur 0

Timesaver  - 0-ás méretarányú modul, rakodóval. Forrás: Spur-0-forum, Stefan_k

A technikai megvalósításra konkrét előírások nincsenek, szabadon választott az elrendezés, méretarány, ami van, abból építünk. Leginkább a modulszerű felépítésre hasonlít az alap, de lehet fiók, vagy egy nagyobb szekrény polc is. Utóbbi TT, N méretarányban a legjobb, játék után, üzemen kívül dioráma lehet. Kivilágított diorámát láttam már több helyen, íme egy ötlet, hogy megtöltsük élettel. Nagyobb méretben elképzelhető olyan megoldás is, hogy a tápegységet, vezérlőt egy-egy nagyobb épület (pl rakodó) belsejében helyezzük el, még több helyet spórolva. A lehetőségekhez mérten lehet digitális, digitális valtókezeléssel, leakasztóval, de lehet teljesen kézi vezérléső, kézi kapcsolásó váltókkal és sk akasztással - ki hogyan szeretné. Van, aki háttérrel építi meg, van, aki háttér nélkül, modulszerűen. A beépített digitális rendszer vagy vezérlés az egyetlen hátránya, mivel ugyanolyan rendszert kell kiépíteni kis asztalunkhoz, mint egy komolyabb nagy méretű asztalhoz, szükségünk van dekóderre, kábelezésre, központra, erősítőre adott esetben, így megérhető, hogy sokan az analóg megoldásnál maradnak, egy kis kapcsolótáblával megoldható a váltók és lekapcsolók kezelése, egyetlen trafóra van szükségünk csak, egy menetszabályozóval kezelhetjük mozdonyunkat.  Megoldható, hogy egy vágány szabvány modulhoz csatlakoztatható legyen, de nem elterjedt. A közös téma általában rakodó, megálló-rakodóhely jellegű.

Olvasva az erről szóló cikket, bejegyzéseket, és látva, hogy még mindig maradt egy-két terepépítési anyag, flexi vágány, szerintem építek egy ilyen timesavert, analógban, az egyik polcom helyére. Kihívásnak kihívás, jó játéklehetőség, bárhol elfér - és, ahogy az időjárást elnézem, a kerti csónakázótótól jobb időtöltés...de mindazoknak javasolt a megépítése, akik helyhiányban szenvednek, de szeretnék modellezői kapacitásukat lekötni valamivel :)

trainmodeller|2010. június 4., péntek
még nincsenek kommentek