|
Lapos zsemle
Még
meg sem írtam az áprilisi MEB-szemlét, máris itt a májusi is. Szóval, csak címszavakban, mert hamarosan további sajtótermékek érkeznek.

MEB 2011. április
Címlapon a Rübezahl, ET89 sorozatú motorkocsi, mellyel a BRAWA rukkolt elő nemrég. Kézenfekvő, hogy a fő cikk e körül forog, középpontban az érdekes kivitelű motorkocsi eredetije és a vasútvonalról amelyen közlekedett. Érdekes hírek a kísszínesek között, például az A1 Tornado kazánjáról esik szó, már a hazai fórumokban is tárgyalták, hogy gondok akadtak a nem kevés pénzből legyártott mozdonnyal, valamint egy másik érdekesség, a DB esetleg eladna az ICE 2 garnitúrákból egy kanadai cégnek (Northlander). A Talent2 megkezdte próbafutásait, eladták a 99871-es gőzmozdonyt, és hasonló apróságok. Látogatás az ARRIVA Neusterlitz-i üzemében, nosztalgia-napok a behavazott Harzbahn-on. A DR utolsó tele gőzösökkel? Visszatekintés az 1980-as évek végére. Modell: nagyon ráültek a modellezés, modellépítés témakörökre, épült már réz-kit, fehérfém-öntvény kit, most egy gyári alapra, papírból fából és sztirol lemezből készül 98.11-es gőzös, a második rész ebben a számban. Nagyon szép lett, szinte kedve lenne az embernek utánuk csinálni: nincs fehér folt vagy ipari titok, fotókkal dokumentált leírás, hogyan építsd meg kedvenc mellékvonali gőzösöd, mintha egy 375-öst építenénk egy itthoni folyóiratban... Keskeny nyomközű fűtőházat épít Jörg Chocholaty, a végeredményről gondolom nem kell szólni, mennyire lett csak élethű. Antikolás sorozat folytatódik, tartálykocsit öregbítenek néhány oldalon. MEC Wuppertal segítségével bemutatnak egy áramkört, a digitális vezérlésű modulasztalokhoz, elosztó-csatlakozó busz a vezérlőkhöz (Loconet - konzol). TT BR23: fogtam a kezemben, fogtam az államat is, gyönyörű lett, erről bővebben majd a következő V&M-ben. Brawa DRG Gl és R kocsik H0-ban, VTG cementsilókocsik N-ben a Hobbytraintól, X4200-motor a Mistraltól, ezt Biscatrain-nál már láthattuk, de egy régebbi változata már járt az asztalomon, tényleg, erről még nem is toltam fel fotókat.. Uhlenbrock-multiprotokoll dekóder, 5A terhelhetőséggel, főleg kertivasutasoknak - ez csak egy sima dekóder sajnos, nem hangos, viszont mindössze €59. A nagy teszt tehát a Brawa Rübezahl motorja, természetesen a megszokott BRAWA minőségben. Szintén hosszabb teszt az Eierkopf-VT12.5, a Fleischmann-tól. Újdonságok között: N-ben Lemkétől egy csokornyi Bogárbusz, T2 (valójában nem, de mindegy) néven elhíresült mindenes. És a döbb, a havi terepasztal ezúttal egy Spur 1 anlage, de nem akármilyen. A bevezetőben két dolog adja meg az alaphangot: "a fotón modell van vagy valódi?" és"az eredeti csak nagyobb"-ra fordítható mondat. Gyönyörű, minden millimétere kidolgozott, semmi sincs ott feleslegesen vagy szükségtelenül, nagyon sok egyedileg kidolgozott részlettel, természetesen háttérrel és gyönyörű modellekkel. Órákig el lehet nézegetni a fotókat újabb és újabb részleteket felfedezve, talán a hat erre szentelt oldal is arra utal, hogy az újságírókat is megfogta a dolog.

MEB 2011. május
Címlapon a Voith új üdvöskéje, a Maxima. Talán a Spielwarenmesse beszámolók között említettem a H0-ban dolgozó Sächsische Waggonfabrik Stollberg igen egyszerűen leírható és megjegyezhető nevű gyártó készítette el a modellt. Egy régebbi számban volt szó egy belga cégről, akik egy belga gépet készített el igencsak magasra téve a lécet, nos a Waggonfabrik sem adja alább. A hajtás az eredetihez hasonlatos, a motor a modell közepén van, innen két lépcsőben hajt le középre a modell alá, ahonnan kardánokkal hajtódik meg a két forgóváz 3-3 tengelye, rendes tengelyhajtóművel. Ami mondjuk Spur 1-ben mindennapos, na itt van H0-ban is. Áttört rácsozat, maximálisan részletes aprólékos kidolgozás mindenütt, még ha nem is esik bele a gyűjtemény témájába, akkor is egy instant get jellegű modellről van szó. Az eredetiről szóló cikkben a Maxima két jelenleg elérhető változatát, a 40CC-t és a 30CC-t tárgyalják, a részletes adatoktól kezdve a felépítésig, részletfotókig minden van. Modellújdonságok: Roco H0 Y MÁV kocsik, Märklin valahogy egy egész oldalnyit kapott, TGV POS és Thalys PBKA, Gläserner zug és IC511 Van Beethoven kocsiszett. HAPO H0e fordítókorong, Fleischmann BR65.014 gőzöse. Havi terepasztalból kettő van, egyikről lesz szó hamarosan a V&M következő számából, egy ONTRAXS kiállítás-győztes asztalról van szó, a másik pedig egy H0-modul, amin sín nem sok van, épület sem, de ami van az szemet gyönyörködtető, a játéklehetőség is benne van a kis pályában. Modellteszt még: Tillig V36, Viessmann LED kocsivilágítás, ROCO Y kocsik, Bemo BVZ-Krokodil. Ahogy fentebb jeleztem, dübörög a modellépítés, egy régebbi projekt is folytatódik, Opplingen modul folytatódik egy - egy újabb modullal. Ha pedig tavasz, akkor kizöldül minden, egy nagyon szép füves-bokros modul készítését követhetjük nyomon 3 oldalon, részletes leírással. Egy másik modul is készül, a harmadik részben állítóműveket, fűtőházi részleteket és más apróságokat készíthetünk.
|
| trainmodeller|2011. április 21., csütörtök |
7 komment
|
Majd
Majdnem
két hétre nyúlt a post-szünet, viszont ez a két hét minden volt, csak unalmas nem. A jó idő és némi szabadság hatására jó ütemben bővül a kerti pálya, két nap alatt elkészült az alépítmény több, mint fele.

Innen indultunk - megnéztem, hogy fér el a pálya, az épületek igazoltan távol a pályától
A hátsó udvar rész parkosításának útjában már csak ez állt, így szinte rekord idő alatt volt meg minden, alap ásás, betonozás. Amint készen lesz a szakasz, füvesítés és a maradék anyagok elpakolása (=kuka) kerül sorra. A pálya széléhez folyamatosan válogatom ki a még használható téglákat a bontott tégla rakásból, a maradék szintén mehet ki az udvarról, már nem lesz rá szükség. A meglévő, nem "bolygatott" szakaszon már készen van a pálya széle, kaviccsal csak akkor szórom le, ha lefektettem a maradék szakaszt is.

A felső szakaszon csak ennyi bővítésre volt szükség: a hurok megszűnik, két vágány lesz egymás mellett, a szélesítés kezdeténél lesz egy vágánytengely ugrás a kerítés miatt
A bővítés elvitt másfél napot, ez alatt másfél teljes napot kell érteni, nagyon sok föld jött ki az alapból, a beton végig 15 centis sáv, a széle egyenetlen, mert maradék zsalukból állítottam össze, de ez úgysem fog látszani így nincs jelentősége. A szintezés a korábbi tapasztalatok alapján már jobban ment, tudtam mire kell odafigyelni. Az ásásnál a jó kemény agyagos talaj mellett külön nehézséget okoztam magamnak azzal, hogy már a fene emlékezett rá, merre fektettem le a betáp kábeleket :) Vágás nem volt, szerencsére, nagyjából fejben volt a nyomvonal, csak a pontos helyet kellett megtalálni. A bővítéshez 25-30 méter kettős szigetelésű kábel lesz lefektetve a betonágy mellé, és szintén a tapasztalatok alapján, az átépített részeken is a beton mellé tettem át a vezetéket, hogy ha valamiért hozzá kellene férni, egyszerűbb legyen majd. A régi és az új betáp kábeleket össze fogom kötni, így a pálya betáplálása rácsszerű kialakítású lesz, biztos-ami biztos alapon.

Az alsó szakasz is készen van: a lenti szintet a hurok megadta, a másik pont a híd alatti rész volt, itt kellett jócskán lejjebb ásni + a két hídfő is kapott egy szolid kis betonozást
Az első teljes kör a pályán még jó 3-4 hét, de már látszik a vége :)
És egy kis hétvégi kisszínes, legalábbis az egyik fele: kedvenc pályánkon megtartottuk a szezonzáró gurulást, a nagy nyári befüvesedés előtt utoljára mentünk a koranyári időben.

Senkit se tévesszen meg - ez a pálya járható! Legalábbis hajtánnyal.

Itt azért jobban látszik a nyomvonal.

Az egyik kedvenc fotóhelyünknél állva. Jó lenne megoldani a fűnyírást vagy gyomirtózást, de egyrészt kevesen vagyunk rá (3-4 állandó ember, a többiek csak "húdejólenneha" hangok) másrészt nem kevés pénzt jelent, amit egyelőre nem tudunk vállalni - ennyit a miértekről. Ősszel, az első fagyok után visszatérünk - ha még lesz pálya, tavaszig megint gurulhatunk majd.
Közben megjártuk az OT expo-t is a hétvégén, amíg a gyerekek a kertivasúton utaztak, én továbbképeztem magam sínépítés ügyben, elsősorban a kereszteződés és a váltó kialakítása érdekelt. Egyszerű de nagyszerű, hasonló szerkezetet építek én is otthonra.
|
| trainmodeller|2011. április 19., kedd |
még nincsenek kommentek
|
Benne leszek a
Fittikém
rosszul tudja, de ez nem von le semmit a rendezvény értékéből:
http://tv2.hu/aktiv/video/csodajarganyok-ejszakai-versenye-a-szabadsag-hidon
Tessék klikkolni, derülni, rajtunk vagy velünk együtt, mindegy. A jövő héten pályát építünk, lapszemlézünk s annyi érdekes dolog vár még ránk. Belassultak a cikkek, heti 1-2 post várható a következőkben, mert rengeteg a tennivaló a ház körül, de a modellezés is újabbnál újabb érdekességeket tartogat. Tegnap megérkezett 18 méter sín, további 10 méter hiányzik még, így az új kerti szakasz 28 méterrel hosszabbítja meg a pályát majd.
|
| trainmodeller|2011. április 9., szombat |
2 komment
|
Kalandozásaim a téren
Három
liter benzin: 1125Ft
Autó benzinköltsége, 110km: 2625Ft
Hajtányozni éjszaka Budapest sínjein: megfizethetetlen :)



(A táblákat a BKV forgalmi zavarelhárító kollégája adta kölcsön a fumatok erejéig, köszönünk neki ezúton is mindent!!!)
A képek erősen az after-partyn készültek, miután a tömeg levonult. Hogy is volt ez? Hát a BME-Közlekkarosok évről-évre megtartják a Kari Napokat, amelynek egyik rendezvénye, amikor a Szabaság-hidat lezárják, és saját készítésű kézi(lábi) hajtányaikkal mérik össze erejüket, gyorsaságukat. Nem csak a gyorsaság számít, a csapatmunka, a hajtány megjelenése, úgy általánosságban az összhatás is fontos. A csapatok kitettek magukárt, de megmondom őszintén, több olyan jármű is felvonult, amibe önszántamból nem ültem volna bele (erre mondták, hogy ők sem, csak megfelelő mennyiségű alkohol elfogyasztása után...). Mi pedig vendégként hajtányoztattuk őket oda-vissza a hídon pár kört. Hihetetlen hangulat volt, remélem a saját BME-s galériájuk mihamarabb összerakódik az eseményről, videó is készült róluk, rólunk. Szóval, ha csak lehet, jövőre is megyünk. bár úgy terveztük, hogy négyen leszünk, egy társunk lemaradt, de bánhatja, nagyot szóltunk :) Amíg nincs BME-s galéria, addig is van IHO-cikk minderről.

Mivel éjjel 1-től hajnali négyig volt miénk a tér, igyekeztünk ezt ki is használni. Sok, számomra meglepő, vagy inkább hihetetlen információval lettem gazdagabb, például azzal, hogy éjszakánként úgynevezett kémvillamosok járják a hálózatot, pusztán azért, hogy a vezetéket ne lopják el. Nem, elmúlt már elseje, nem vicc. A menetrendjüket pedig igyekeznek variálni, mert megesett, hogy kifigyelték a járatot, és a következő körben már hopp, volt vezeték, nincs vezeték. És még egy apróság, valószínű, hogy a mindennapokban elkerüli a figyelmünket, vagy nem vesszük észre, de a BKV dolgozói is emberek, nagyon is jó fejek, akik tőlünk telhetően mindent megtesznek azért, hogy "mozgásba hozzák a várost". Tűnhez ez gyér PR szövegnek, de élőben találkozni velük (nem első alkalommal) valamilyen rendezvény vagy közös munka miatt, százszor meggyőzőbb bármilyen PR-es sokhavi munkájánál. Le a kalappal előttük, na.
De a fenti képre visszatérve, a hétfői nap reggel ötre sikerült hazaérni, így szabadságot vettem ki, ami alatt pedig megszültem, hogy fok kinézni a szegély a vasút körül: hát nagyjából így. Az első eső-teszt meg is volt mindjárt keddre virradó éjjel, kitűnően vizsgázott az ágyazat! Sem elmosodást, lemosódást, elsodrást nem tapasztaltam, nagyon örülök ennek, folytatom a munkát. |
| trainmodeller|2011. április 6., szerda |
5 komment
|
Új projekt
Szándékosan
másodikára tettem, nehogy valaki április elsejei tréfának vélje:

Szóval az úgy volt, hogy átmentem a pékségbe a szokásos zsömléért, de csak vonatkerék volt, mondtam nem baj, a szokásos négyet kérném. Indulhat az újabb projekt, az alapanyag már megvan :)
|
| trainmodeller|2011. április 2., szombat |
még nincsenek kommentek
|