Lemezelés
Egy
előző postban már volt kép a kerekekről, nemrég jeleztem, hogy elkészült a próba-jármű is. Sőt, szerintem már kilométer körül lehet a megtett út, annyit használták a gyerkőcök, holott még csak egy full egyszerű, lábbal lökdösős-tolós kaszniról van szó.
Közben elkopott némi rotringhegy és lett pár ősz hajszálam mire papírra vetettem mindezt, 8db A4-es lap telt meg 1:3 és 1:4 arányú rajzokkal, mit is szeretnék. Egy tőlem sokkal ügyesebb kedves ismerős pedig számítógépre vitte az egészet, hogyan is fog ez kinézni, ha kijön a vágógépből.

A karosszéria 2-es acél lemezből készül. Készülhetne vékonyabból is, de egyelőre ez az egy járművünk lesz, tehát ezen fogunk ülni is. Az üres karosszéria így már 20kg, ehhez jön majd az 1-2 akksi, ami kiépítéstől függően 20-40kg, a kerekek 10kg-ja, a két forgóváz és a csapágyak, majdnem 100kg-nál járunk tehát. Azért komoly. Feldőlni nem fog, meg elszaladni sem lesz olyan egyszerű vele. A szállításon meg még agyalunk, hogyan is lesz, ha szeretnénk vinni valahová a műszert.
Már írtam azt is, hogy sokszor változott az eltelt időben, mit is építenék. A BzMot volt a nyerő sokáig, lévén van róla jó minőségű rajzom és egy H0 modell ami nagyon sok segítséget jelentene az alkatrészbontásban, valamint kellőképpen egyszerű a forma. Végül az igények változtak, nem az elképzelés: a Bzmot egyszerűségét felváltotta egy amerikai mozdonyhoz hasonlító gép, mert elsősorban Máté fiamnak kedveznék ezzel, másodsorban az én igényem teljesül, hogy működjön a mozdony. Mindenesetre eddig egyszerűbben ment, mind gondoltam volna! A következő terv fejben megvan, ugyanilyen módszerekkel, de sokkal részletesebb mozdonyt építeni! Maradok az egyszerűen megépíthető mozdonytestnél, négy tengelyes lesz, és mindenki ismeri, egyelőre ennyi: azt már magamnak építem, nem sietünk. A nagy terv pedig az lenne, amint elkészültem ezzel a mozdonnyal, elvinni a vasúttörténeti park pályájára, talán lenne rá mód, hogy kipróbálhassuk ott is, ne csak a leendő hazai pályán futhasson.
A H0 asztal, terepasztal és H0 mozdonyok sajnos finom szóval is sz*p*ágon vannak. Felmerült ismét az is, hogy eladjuk, gyakorlatilag egy hónapja felé sem néztük, már arrébb is toltuk, ne legyen útban. A nyári időszak 100%-ban a kinti programoké, a kerti vasút behozhatatlan előnyre tett szert (muhaha: szóvicc, érted, behozhatatlan). Folyamatosan követem az eladó holmikat és újdonságokat: sok sok olyan modell van amire azt mondanám, hogy instant get, és bele is férne a költségvetésbe HA nem lenne most a kerti pálya és a 7,25-ös leendő pálya. Fejben modellezek ilyenkor szörfölgetve, összeáll a trakciós flotta és a hozzájuk passzoló gördülőállomány egy felsővezetékes, két vágányos terepasztalon... A szomorúbb oldala, hogy a blog látogatottságán is érezni ezt: amióta kevesebb a szobavasút és több a kerti, az olvasó ritkábban jár erre. Az irányon változtatni sokat nem tudok, készülök pár szobavasutas anyaggal, de jócskán hátrébb kerültek a queue-ban a többi dolog mögé. Lassan elhúzunk nyaralni is, ez sem tesz jót a dolognak. Mutattam már a feliratozott MdMotort? Nem? Pedig 1:1-es testvérei a múlt héten futották utolsó utáni utolsó(?) köreiket, illő lett volna megemlékeznem róla. Talán majd legközelebb jobban figyelek a postok sorrendjére. Szóval az MdMot is benne van a sorban, hamarosan jön ő is, aztán valószínűleg megy is, hogy a következő projekt indulhasson :) Így megy ez.
És most valami egészen más, szeretném ajánlani elolvasásra:
Megírtuk, elolvasták, interpellációban megkérdezték - Vastagbőr
A cikk elején be van linkelve az első rész, második rész. Igen, az összehasonlítás esetleg sántít: de olyan országban élünk, ahol mindent meg lehet magyarázni...
Szóval lesznek még H0 posztok,vagy a H0 dolgokat végleg el lehet felejteni?
Véleményem szerint, azért van kevesebb olvasó mert a kerti vasutat nem sok ember(alig néhányan Mo-n) engedheti meg magának. Nem látnak benne fantáziát,ezért nem is érdekes nekik annyira.
A H0-t már többen(ezt se sokan,de a kertihez képest komolyabb a lélekszám) megengedhetik maguknak,és szívesebben járnak a blogra hátha mutatsz valami jó ötletet,hogyan is kell modellezni H0-ban.
A képtáradban látszik hogy már nem egy terepasztalt alkottál, valószínű hogy sokkal többen járnának a blogra ha csinálnál részletes posztokat arról hogy milyen trükkökkel,módszerekkel,anyagok felhasználásával lehet építeni egy terepasztalt,vagy hogyan lehet szuperálni egy csörgőt,antikolni egy vagont etc... Természetesen képekkel bemutatva. Ui, két éve én is a terepasztal építés után kutatva akadtam rá a blogodra és azóta is rendszeresen olvasom. A Kertivasút szép és jó, de a H0 kell a népnek.