Annyira
nem jött hirtelen a lehetőség, a függőben levő, végül mégis lemondott Balatonfenyvesi kisvasúti nap helyett szeptember 3-án Kamaraerdőben kötött ki a hajtányom.

Az esemény a BKV III. Kamaraerdei Villamos Napja volt. Nekik a harmadik, nekem az első. A villamosok az valahogy nálam mindig is fehér folt volt, nyilván a jelenkor és közelmúlt járműveit testközelből élvezhettem, sokat UV-ztam a 13-ason, 47-esen, de az ettől régebbi egzóták teljesen kies terület számomra.

Így meglepetésként ért, hogy a BKV micsoda járműarzenállal készült a rendezvényre. Öreg és kevésbé öreg járművek követték egymást a forgalomban. Beállt minden öreg jármű a vonalra, az újak közül egy gyönyörűen rendbehozott Tatra és egy "hannoveri" TW6000-es forgott, Budafok kocsiszínben pedig egy Combino-t lehetett megtekinteni.

Ez a jármű Budafok kocsiszínből indult volna reggel éppen, mikor az áramszedője beakadt a felsővezetékhálózatba és elgörbült. Ahelyett, hogy szolgálatképtelenné minősítették volna, szinte percek alatt visszavontatták a garázsba, ahol már várta egy új paletta és már indulhatott is. Sajnos később egy másik hiba miatt végül inkább parkolópályára tették, de pár kört lenyomott.

A "kétéltű" Unimog AKAROM faktora (és ára) egy Lamborghini Espada-éval vetekszik. Jó pár kört lenyomott ő is az erdei villamospályán.

A Metró üzem munkatársai is beálltak a forgalomba a TVG-vel. A gyerekek élvezték a különleges utazást. Nem csak TVG-t hoztak, a kocsiszínbe kihoztak egy MILLFAV GANZ szerelvényt is, amit még reggel néztünk meg (sajnos a kocsiszínben csak mobillal fotóztam időhiány miatt).

Az elmaradhatatlan Muki, tehervillamos, réz sípjával. Nagyon tetszenek ezek az önjáró teherkocsik, talán egyszer még építek egy hasonlót H0-ában...
A kocsiszínben tartott nyílt napon több típust meg lehetett nézni kívül-belül, igazából a kérésem az lenne, hogy ne firtassuk, melyek voltak ezek: számomra villamosok, érdekes járművek - sínen járnak, itt ér véget a típusismeretem. Lehetett némi előképzés után Tatra villamost vezetni, a tanulószerelvény állt be erre a feladatra.
Részemről nagyon sok új ismerettel gazdagodtam, megtapasztalhattam, hogy vágható fel a rugós váltó, hogyan zárható, reteszelhető, váltóvasazhattam, és végre én csengettem a villamossal - kihagyhatatlan! :) A vonal történetéből is megtudhattunk sok érdekességet: eredetileg HÉV vonalnak épült Törökbálintig, fokozatosan bontották vissza, mára az eredeti nyomvonal jó része be is épült így nem fellelhető.
Kamaraerdőben nagyon sok program volt, BKV-s és nem BKV-s viszonylatban is. A társaság nagyon vegyes volt, számomra meglepő, hogy mennyi villamos-nerd létezik, néhányan komplett tervekkel érkeztek, hogy a meglevő menetrend szerint minden típussal minden irányban legalább egy kört mehessenek. A pálya mellett 2-300 méterenként csoportosultak a fotósok, akik a forgalmat folyamatosan megörökítették. Sokan érdeklődtek a hajtányok iránt is, igyekeztünk minden kérdésre felelni, mindig volt a járművek mellett ember. A hangulatra egy szó lenne: kiválló. A BKV-sok iszonyat jó fejek, kaptunk néhány ajánlatot, elcserélhettük volna UV-re akár ICS-re hajtányainkat, azonban persze erre nem került sor :) a szervezésben hibát nem tudnék találni, állítólag többször elment az áram a vonalhoz mérten sok közlekedő jármű miatt, ebből mi nem igazán vettünk észre semmit. A legjobban az tetszett, hogy a résztvevő BKV dolgozók, akik ezen a gyönyörű hétvégi napon is dolgozni kényszerültek, szinte nem is munkaként fogták ezt fel, mintha valami jutalomjáték lenne az öreg vasakkal parádézni a szép környezetben - de még a hagyományosan menetrend szerint közlekedő villamosok vezetőin is látszott az, hogy ez egy ünnep, az ő ünnepük. Nos, valahogy tényleg így kellene kinéznie egy ünnepnek szerintem: egy jármű, legyen az villamos, bármi, addig jármű, amíg jár és nem vitrindíszként tengeti napjait. Hát itt most aminek kereke volt az hadra volt fogva: ha lehet, mi mennénk jövőre is, mert ezt a hangulatot jó lenne átélni ismét, jó csapat volt kint és bent egyaránt. Aki kihagyta, legalább nézzen bele a netes galériákba (keresni: kamaraerdő villamosnap 2011), megéri.