The Train Modeller's blog  
mail
levél trainmodellernek
Főoldalra ajánlom !

Januári idők

Januárhoz

méltatlan időben, verőfényes napsütésben tartottuk a két frissen érkezett MAXI teherkocsi futópróbáját a hét végén:

a szürke és a barna kocsi érkezett a szerelvényhez. Elég jól alakul ez a vonal, jó áron sikerült lecsapni rá, Vaterás vétel volt. Az érdekesség kedvéért megjegyezhető, hogy ugyanattól vettük, akitől a sárga F Unit érkezett. A csapágyakra ráfér egy olajozás, mert elég gyatrán gördülnek, de a benti teszt pályán egyelőre jók teszt-terheléshez :)

Sajnos nagyjaink igen csak odacsaptak a lovaknak, így ami eddig működött, most nem: eddig érdemes volt kintről vásárolni, most eléggé fordított az irány, a magas € árfolyamnak köszönhetően inkább külföldre adjunk el mindent, ez látszik a legjobb iránynak. Új beszerzésről a továbbiakban tehát nem sokat lehet majd olvasni, ha így maradunk.

Saját építésről annál inkább: a három személykocsi mellé megkezdtem egy Dnz poggyászkocsi építését, egyelőre a bontásnál tartok, építeni még csak az alvázat sikerült. Alkotasu topictárs mindenre kiterjedő képes útmutatása alapján épül ez a kocsi is, tehát gyakorlatilag egy utánépítés. Annyi a saját benne, hogy az alvázat másként raktam össze.

Itt látszik jobban, hogy több darabból vágtam össze az alapot adó kocsi alját egy új alvázzá. A csalást ott követtem el, hogy a csapágyazást nem tettem ki a kocsi végére, ahogyan kellett volna, mert nem sikerült jól megcsinálni: maradt mindkét csapágyazás a gyári, csak toldottam közéjük és mögé annyit amennyi kellett. Meglepő, de alulról nézve még így is vállalhatóan néz ki, futnak a vonalai :)  A kaszni még igencsak alakul, egyelőre inkább bontok mint építek rajta. A hátfala már készen van, az oldalfalhoz még nem nyúltam. Egy alapozó réteget felfújtam rá de már visszacsiszolás alatt van, csak simítottam az oldalát és a tetejét vele. Csiszolok, reszelek, csiszolok, reszelek, ez van, messze még az eredmény. Mindeközben elég óvatosan kell dolgoznom, mert nincs több alapul szolgáló kocsim, pótalkatrészem, kétszer meggondolom, mielőtt valamit végleg alakítanék rajta.

trainmodeller|2012. január 10., kedd

Eddig 3 komment érkezett ()

  1. Sam. Joe:
    2012. 01. 10. 15:18

    Hű, de jó ez az amerikai szerelvény! Kívánok az F-hez egy B unitot, meg még sok teherkocsit!

  2. e(x):
    2012. 01. 11. 23:56

    A háttérben nem az új asztal kézi vázlata látható..?:)

  3. trainmodeller:
    2012. 01. 12. 9:10

    @e(x) Nahát, miket észre nem vesznek az olvasók :) De, van pár ilyenem :)

Vélemény, komment, stb...

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.